Az ötödik tojás

2021. 04. 21., sze - 23:12
ot_tojas

    Az idei ötödik tojását is letojta keddre, április 20-ra virradóra Leske a magyarfenesi gólyafészekben. 
    Az elmúlt évek tapasztalata azonban arra int, hogy a tojások száma csupán a kisgólyák számának a felső határát mutatja meg. Az idei az ötödik év, amikor kamerával is figyeljük a fészket. Az elmúlt négy év közül csupán 2020-ban kelt ki valamennyi tojás, és nőtt fel valamennyi kisgólya. 
    A 2017-ben letojt öt tojásból egy kiesett a fészekből, egy nem kelt ki, egy fióka elpusztult, így csak két kisgólya nevelkedett a fészekben. A 2018-ban letojt hat tojásból egy kiesett a fészekből, öt kelt ki, de csak négy kisgólya nőtt fel. 2019-ben Miska valahogyan megérezte (amit mi tudtunk), hogy az első két tojásnak nem ő az apja, ezért ezeket kidobta a fészekből. Ebben az évben Leske összesen hét tojást tojt, de kettő a fészek alatt kötött ki, egy nem kelt ki, és a kisgólyák egyike is elpusztult. Így csak három nőtt fel. 
    Tavaly volt a gólyapár legsikeresebb éve, amikor is a négy tojásból négy kisgólyát sikerült kikölteni, felnevelni, és útnak indítani Afrika felé. Minden feltétel adott ahhoz, hogy jól sikerüljön az idei év is.