Kikelt a harmadik kisgólya

2020. 05. 17., v - 10:01
3 kisgolya

Szombaton, május 16-án este kibújt a harmadik kisgólya is a tojáshéjból a magyarfenesi fészekben. 

Idén a költés az átlagos időszakban történt. Voltak ennél jobb és rosszabb évei is a magyarfenesi gólyapárnak. 2017 volt az első év, amikor beleláttunk a fészekbe. Ekkor május 19-én kelt ki az első kisgólya. 2018-ban május 9., 2019-ben pedig május 13. volt az első kisgólya érkezésének a dátuma. Arra következtethetünk, hogy idén is elég ideje lesz Leskének és Miskának, hogy augusztus elejéig felnevelje az utódokat, és felkészítse őket az afrikai útra. 

Leske kétnaponta tojta le a tojásokat, tehát elméletileg kétnaponta kellene, hogy kibújjanak a fiókák is, de a gyakorlatban ez rendszerint nem így történik. Idén talán azért bújt ki szinte egyszerre az első két kisgólya mert két tojás volt a fészekben, amikor a kotlás kezdődött. Az is összezavarhatja azonban a számításokat, hogy a későbbi tojásokban növekedő fiókák hallják a már kikelt társaikat, és hamarabb feltörik a tojáshéjat, hogy semmiről ne maradjanak le.