A fészkét őrzi Miska

2020. 08. 13., cs - 21:59
csatajelenet

Csütörtökön, augusztus 13-án ismét fészekcsatáknak lehettünk tanúi. 16:30-kor egy idegen gólya szállt le a fészekre, de azonnal ott termett Miska, és elkergette. A betolakodónak megjelent a társa is. Ott köröztek a fészek fölött, de Miska kitárt szárnyakkal, és hangos kelepeléssel jelezte, hogy nem járul hozzá a leszállásukhoz. A két idegen még legalább negyedórán át figyelte a fészket a szomszédos háztetőről, kéményről. Miska azonban onnan is elhajtotta őket. 
A jelenet este 20:40-kor megismétlődött. Ekkor ismét egy betolakodót kellett Miskának elhajtania a fészekből. Az idegen egy ideig a református templom toronygombján húzta meg magát, de Miska oda is utána repült, és ott sem maradhatott. 
Mindez magyarázatot adhat arra, hogy miért nem indult még el Afrikába a magyarfenesi hím gólya. Valószínű, így próbálja védeni a területét, és biztosítani, hogy az átvonuló gólyák közül senki nem vet szemet a sok munka árán berendezett összkomfortos fészekre.