
Látván a gólyáink idei késlekedését, azt próbáltuk felmérni, hogy melyik a legkésőbbi dátum a fészekfoglalásra, családalapításra ahhoz, hogy a nyár végi vonulásig esély legyen a kisgólyák kiköltésére, felnevelésére, az afrikai útra való felkészítésére.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a magyarfenesi gólyák általában augusztus 10. táján indultak el Afrika felé. A kisgólyák rendszerint hamarabb, a fészek fölött őrködő Miska rendszerint később. Ahhoz tehát, hogy el tudjanak repülni, augusztus 10-ig kellene a kisgólyáknak teljesen kifejlődniük, és némi tapasztalatot szerezniük a repülés, az önálló táplálkozás területén. E tapasztalatszerzés az elmúlt években az első kisgólya első kirepülésétől 2-4 hetet tartott.
Ha augusztus 10-ét vesszük az elindulás referenciadátumának, és két hetet visszaszámolunk, azt kapjuk, hogy július 27-ig kellene megtörténnie az első kisgólya első kirepülésének. Az elmúlt évek tapasztalata szerint az első kirepülés az első tojás kikelése után 60-65 nappal történt. Ha július 27-től visszaszámolunk 60 napot, azt kapjuk, hogy május 27-ig kellene kikelnie az első tojásnak.
A kotlás az elmúlt években 34-36 napot tartott az első tojás lerakásától az első tojás kikeléséig. Ha 34 napot számolunk vissza, azt kapjuk, hogy április 23-ig kellene letojni az első tojást a fészekben.
Az elmúlt években a pár kialakulása, első párzásai után 5-14 nap telt el az első tojások megjelenéséig. Ha itt is a rövidebb időszakkal számolunk, április 18-ig kellene egy gólyapárnak elfoglalnia a fészket ahhoz, hogy jó eséllyel tudjanak költeni, és az őszi vonulásig fel tudják nevelni, a nagy útra fel tudják készíteni a kisgólyákat.
Persze, ez egy nagyon hozzávetőleges számítás, amelyik csak az első, legerősebb fiókák adatait veszi figyelembe, és a kedvezőbb forgatókönyvvel számol. Ettől kedvező és kedvezőtlen irányban is lehetnek eltérések. Az is megtörténhet, hogy akkor is kifutnak az időből, ha április 18-ig megtörténik a családalapítás, de az is, hogy május eleji családalapítással is sikeres lehet az év. A nyár végi vonulás dátuma ugyanis akár augusztus végéig is kitolható. Ekkortájt haladnak át Erdélyen az utolsó átutazó gólyacsapatok, amelyekhez még csatlakozni lehet.
Van tehát még remény, de ahhoz, hogy a megszokott menetrend érvényesülhessen, a következő héten be kellene népesülnie a fészeknek.