Az első tojás a fészekben

2020. 04. 12., v - 10:37
Az első tojás a fészekben

Leske húsvét szombatján, április 11-én késő este tojta az idei első tojását a magyarfenesi fészekbe. Ezúttal Miskában, a párjában nem merült fel a hűtlenség gyanúja, így ez a tojás a fészekben maradt. Mint emlékezetes, tavaly Miska érkezése előtt Leskének volt egy egyéjszakás kalandja egy átutazó gólyával. Ezt – számunkra megmagyarázhatatlan módon – Miska is megérezte, és az első két tojást kidobta a fészekből. Az elmúlt évek tapasztalata szerint kétnaponta, este 10 és 11 óra között kerül egy-egy újabb tojás a fészekbe. A kotlás akkor kezdődik, amikor már 2-3 tojás összegyűlt.

A gólyapár folyamatosan hordja az ágakat a fészekre a lakhelyük tatarozásához, de sajnos ezeket nem sikerül úgy elhelyezni, hogy ágkorona alakuljon ki a fészek peremén, így az ágak rendre a villanyoszlop lábánál kötnek ki.

A képünkön a gólyafészek hátterében az idén 200 éves magyarfenesi református templom látszik. Ezzel a képpel kívánunk áldott húsvéti ünnepet, illetve ortodox vallású látogatóinknak áldott virágvasárnapot.