
Afrika felé vonuló gólyacsapat érkezett pénteken, augusztus 11-én este Magyarfenesre. Az egyik gólyának sajnos csak eddig tartott az út.
A gólyák 20 óra 20 perc tájt érkeztek meg a faluba. A webkamerával megfigyelt fészket pár napja már csak egyedül őrző Miska hangosan kelepelt, de aztán – látva a túlerőt – nem ellenezte, hogy leszálljanak az érkezők. A gólyacsapat 90-100 gólyából állhatott (készítettünk olyan képet is, amelyen 67 gólya alakja kivehető). Ellepték a környező házak tetejét, a villanyoszlopokat, a két templom tornyain, tetőgerincén is gólyák pihentek.
Este 8 óra 37 perckor robbanásszerű zaj hallatszott a református templom irányából, amely rövid áramszünetet vont maga után. Mintegy fél órán át az internetszolgáltatás is szünetelt, így a gólyakamera sem közvetíthette a képeket a fészekből.
Sajnos beigazolódott a gyanúnk, hogy a zajt egy szerencsétlenül járt gólya okozta. A református templomkerten áthaladó középfeszültségű villanyvezeték oszlopára próbált leszállni, és áramütést szenvedett. Tetemét az oszlop tövében találtuk meg.
Az átutazókról készített fényképeken több gyűrűzött gólyát is azonosítottunk. A fészekben négy gyűrűzött gólya is megfordult. Kettőn zöld, egyen fekete, egyen pedig sárgás színű gyűrűt láttunk. A számokat egyelőre nem sikerült leolvasnunk, de nem mondunk le róla.
A zöld gyűrűk olyannak tűnnek, mint a református toronygombon 2021 augusztusában lefényképezett átutazó gólyáé. Azt később sikerült azonosítani és jelenteni. Az információért a gdanski székhelyű Lengyel Ornitológiai Állomás Múzeum és Intézet mondott köszönetet, és tudatta, hogy a T6649-es zöld gyűrűt viselő gólyát a lengyel-szlovák határ közelében fekvő Podczerwone településen gyűrűzték ugyanabban az évben.
A Magyarfenesen éjszakázó gólyacsapat idén sem töltött több időt a faluban. Hajnalban felkerekedtek, és folytatták az utat dél felé. Közben megbeszéltük, hogy az áramütést szenvedett gólya tetemét tudományos vizsgálatok céljára átadjuk a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar biológia intézete képviselőinek.